Az egyre nagyobb számok.

És megint ezek a számok, folyton emelkednek. Most 10

Nem tűnik olyan nagy számnak és nem érzem, hogy nyomna a nagysága.

Sőt, örömöt érzek, hogy már 10 .

Bizony 10 éve, hogy a városban született és városias életet élő leányból, nőből falusi asszonyság lett.

Akinek megadatott a saját ház, kert, udvar, s mindez egy helyes kis faluban. Olyan faluban, amely megbújik a dombok között, beleilleszkedve e csodás vidékbe. 

Itt a borona pincékkel, a szőlőlugasokkal, a többszázéves gesztenyefákkal borított dombok hátán, ha kinézek az ablakomon, reggelente látom a fiatal őzgidák suhanását. Nyáron a hajnali párában fürdő réten portyáznak a gólyák.

Itt még él a természet. Tavasszal finom akácvirág illatával bódít el. Nyáron a bodza virágját és kamillát szedhetek a szemben lévő dombon. Az ősz adja a diót és a gesztenyét a horgosok szélén. S ha kedvező az időjárás a közelben gombát is gyűjthetek.

Fent a dombról (ahol áll a kis házikóm) nézve a tájat, mint egy terepasztal, úgy tárul elém.

Van itt folyó réttel, híddal és kicsit távolabb messze futó sínpár elsuhanó vagonokkal, mozdony füttyel. Az égen gyakran látni, manőverezni a sárkányrepülősöket. Kutyáim ugatása jelzi a tájban lovagló csoportokat.

S még mindig élvezem a közeli templom szép harangjátékát is, és az esték, éjszakák mély csendjét.

A táj él és élnek benne az emberek.

Ezért tölt el örömmel ez a 10-s szám.