Egy kis falu, a Zala folyó völgyében.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajánlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajánlás. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 11., hétfő

Kerékpáros turautjaink, mert bírjuk még a gyűrődést…..Badacsony!



Amit egy évben sem lehet kihagynunk az a Balaton környéke. A Balaton teljes-körbe bringázását már nem vállaljuk be. De több kisebb szakaszban még izgalmasabb is. Hiszen így bőven van időnk megállni és megcsodálni egy-egy szép tájrészt, kilátást vagy épületet.
Jó és könnyebb szakasz, a Badacsonyi kiskör, ami 36 km.


Szigligetre lementünk autóval, a kerékpártartó jó találmány, így könnyen fel és lepakoltuk a biciklinket. 


A vár alól indultunk el a kerékpárúton, mindjárt az elején, egy hosszú lejtős rész. Utána egyenes úton Badacsonytördemicre. Itt elhagytuk a kerékpárutat és közúton tekerve haladtunk a Balaton-felvidéki tanúhegyek között. Gulács, Szent György hegy, Csobánc és Badacsony.


Különleges panorámában gyönyörködhettünk. A tanúhegyek és medencék váltakozó domborzatában, a dombokra felkúszó szőlők, pincék hangulatában, a virágzó mezők látványában. 


Nemesgulács után jobbra Káptalantóti irányában haladtunk, majd elhagyva a „híres” piacot befordultunk Salföld felé. Itt egy kis emelkedővel kell számolni.
Salföldet a Pálos kolostorrom és a nemzeti park gondozásában lévő major miatt érdemes meglátogatni. A  majorban hazánk őshonos állatvilágával és a lovaskultúránkkal ismerkedtünk.




Salföldet elhagyva hosszú lejtőn gurultunk le Ábrahámhegyre. Itt újra rátértünk a Balaton körüli kerékpárútra. Már látszottak Badacsony bazaltsziklái. Néhány kilométer után a Badacsonyi mólónál megpihentünk. 



Most idén , nem mentünk fel a borútra , a parton haladva tértünk vissza Tördemicre.(de aki először jár itt, annak feltétlen ajánlom a Borútat, a csodálatos panoráma , a finom borok és rétesek miatt.)
Szigligeti elágazónál letértünk, és egy kis kört téve elhaladtunk az Eszterházy pince mellett.
Újra rácsodálkoztunk a Balaton kékes-zöld vízére.


Majd visszaérve a várhegyre, a magasból végigtekintettük a kerékpárral bejárt tájat.

2016. május 17., kedd

Pünkösdi borkóstolás……mert ez magyar!!!

Egy újabb hosszú hétvégés ünnepnap, és megint eső, hideg.
Csak azért is alapon…irány a természet!!!
Előkerült az esernyő és az esőkabát és irány az Írottkői Natúrpark.
Pünkösd vasárnapján Országszerte nyitott pincék napja volt.


Ehhez csatlakoztak a Cáki Pogányhegy borosgazdái.
A 3 km-s borúton 8 pince várta az érdeklődőket borkóstolóval, finom falatkákkal, zenével.
Csodálatos zöld környezet, szép kilátás, hangulatos pincék.



Kihagyhatatlan látnivaló a Cáki pincesor, szépen felújított régi pincéi is.
Ma már műemlékek!




…és még a nap is kisütött!

2016. április 4., hétfő

Újra a Zala-völgyi kerékpárúton.

Végre újra eljött a kerékpározás ideje.
Túl a böjti szeleken és a márciusi fagyos reggeleken remélem már az időjárás kegyes lesz hozzánk.
Szeretek kerékpározni, nem a sportos (teljesítményt hajszoló) változatát, hanem a kirándulgatás hangulatát kedvelem.



Idei első utunk a közeli Zala-völgyi kerékpárúton volt.
Tavalyi évben elkészült a Bagod-Teskánd közötti 4,1 km szakasz. Ez kapcsolódik a 2006-ban átadott Bagod- Zalalövő szakaszhoz.
Így már 16 km szakaszon, oda-visszaúttal 32 km hosszan lehet kerékpározni. A kerékpárút vonala a Zala folyót követi virágzó mezők, szőlőhegyek, erdők övezte dombok között. Az egyenes és enyhe emelkedéssekkel a kerékpárút könnyen járható családbarát útszakasz. Legtöbb helyen van korlát.Több kialakított kerékpáros pihenőkkel és sok-sok látnivalóval.



Korábbi bejegyzéseimnél már írtam ezekről a látnivalókról, mint Zala folyó partján lévő Malom-tanyáról. Szabolcs Péter szobrászművész birtoka.



Kerékpárút mentén gyakran láthatunk legelésző állatokat a réten illetve a házaknál kialakított karámokban. Gyönyörködhetünk a gólyák méltóságot sugárzó látványában is. Kettő tó is található a közelében………





Tökéletes akkor lenne ez a kerékpárút, ha Zalaegerszegtől indulna, és egészen Őriszentpéterig haladna.
Talán majd egyszer…….




2016. február 17., szerda

Négy Grammy díj… ez már elismerés.



Most február 15.-én tartották az idei év 2016-s Grammy díjak átadását.

Örömömre a kedvenc együttesem az Alabama Shakes 4 díjat is elvitt a tavaly bemutatott Sound & Color albumukra.



Alabama Shakes zenéje az 1960-1970-s évek tiszta hangzású rockzenéjét hozta vissza ötvözve egy kis blues, soul, funk zenei hagyományokkal.

A 2009-ben alakult a zenekar, Brittany Howard gitáros-énekesnő és Zac Cockrell basszus­gitáros alapította Alabamában.

Hamarosan berobbantak  a Boys And Girls című első albumukkal.

Én először a Napos oldal  amerikai romantikus vígjátékban hallottam egy számukat az  Always Alright-t. 
Azonnal elvarázsolt és nagyon passzolt a film témájához!

Ez egy nagyon jó film olyan színészekkel, mint Robert De Niro, Bradley Cooper és Jennifer Lawrence , aki ezért az alakításért 2013-ban Oscar díjat is kapott.

A film nagy siker volt a kritikusok körében is és számos elismerést kapott.

Aki még nem látta, ne hagyja ki!! 
itt a film előzetese:


Visszatérve az Alabama Shakes-hez három év után jelentkeztek a Sound & Color második albumukkal.

Rajta egy végletekig kiérlelt zenei program, és dögös számok sora, s ami nekem nagyon tetszik az az üdítő változékonyság a dalaikban. Kicsit blues hangzású Gimme All Your Love,vagy Gemini), Led Zeppelint megidéző rockszám Dunes, egészséges soul/funk  Don’t Wanna Fight. 
egyik kedvenc számom az albumról: 


És az énekes- gitáros Brittany orgánuma egészen lenyűgöző, éj­fekete tónusú, beszédesen kifejező, erőteljes, és minden ízében egyedi!!!

Szóval mélységes mély a rockzene kútja, valami mindig csillog az alján. az Alabama Shakes zenészeinek csak a legjobbakat sikerült kihorgászniuk.

Az együttes a tavalyi évben új albumával bejárta a világot.

Reménykedtem, hogy a közelben is lesz koncertjük. De Lengyelországi Gdanski, a Berlini vagy a Svájci Montreux –i fesztivál  nekem messze volt!

Rengeteg koncert és elismerés van már a nevük mögött, és most 2016-ban  munkásságukat  négy Grammy díjjal is elismerték.

Ez az Alabama Shakes !!! 
 Grammy díjas dal:

2016. február 1., hétfő

Február …farsang és a szalagos fánk.



Most olvastam, hogy a hétvégén itt a közelben Egerszegen rendeznek fánk fesztivált.




Mindkettő napon lehet kóstolni és vásárolni fánkot Jótékonysági akció keretében. 
Végre telieszem magam finom szalagos, ízes fánkkal. Szeretem a fánkot, főként egy kis különleges lekvárral, mint erdei gyümölcs vagy kökény.

De nem szeretek sütni, mert órákig kell vele bíbelődni és a végeredmény gyakran nem a legjobb.
A szalagos farsangi fánkot nem is olyan egyszerű elkészíteni. Elég, ha a konyhában egy kicsit hidegebb van, megfázhat a tészta és búcsút mondhatunk az aranysárga csíkocskáknak.
És két embernek való kis mennyiséggel sem érdemes próbálkozni, sok olaj kell a kisütéshez , én ez miatt sem szeretem.

Nemrégen olvastam egy fánksütéssel kapcsolatos cikkben, hogy a riport alanya a dagasztás trükkjét a tévéből vette.


„ Egyszer a Szabó családban Gobbi Hilda a lányát, Icát tanította fánkot sütni. Azt mondta neki, ha teljes erőből a földhöz vágja néhányszor a tésztát, akkor nem kell annyit dagasztani. „


A riport alanya is megfontolta a dolgot, kipróbálta és bevált. Volt, amikor a háta mögé ejtette a masszát és nem a vajlingba . De, jó pár földhöz csapás után a sárga massza puhán, elsimulva vált el a tál falától.

Hát ezt a földhöz csapás dagasztási módot még én is megfontolom! Talán egyszer ki is próbálom!!!

 
fotó...mindmegette.hu oldalról



Így vagy úgy, mindenkinek jó étvágyat kívánok a farsangi fánkhoz!!!

( akár vásárolt, akár kapott, akár magunk sütötte)