Egy kis falu, a Zala folyó völgyében.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piac. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piac. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 8., kedd

Örségi vásárban voltam.




Színes forgataggal és sok kézműves áruval várta idén is a látogatókat az Őrségi vásár Őriszentpéteren.




Sajnos én keveset láttam belőle, mert magam is árus voltam a Termelői piacos részen. Standomon egyedül voltam, így messzebb nem tudtam elmenni, körülnézni. 


Aztán idén újabb helyre rakták a piacot, a focipálya mögé. Itt még a színpad is messzebb esett. De nem panaszkodom, mert megújult a piacunk. A helyi Önkormányzat és Őr Zoltán polgármester jóvoltából helyes kis házikókat és pavilonokat, árusítóasztalokat kaptunk.




Öröm volt kipakolni az árumat az új asztalokra. S mivel jó magas a tető, szépen ki tudtam aggatni a népviseleti ruháimat is.



Újra találkoztam J-vel ( a hétrétország kapujában blog szerzőjével) és párjával. Ahogy ígérte eljött a fenyőrügy szörpömet megvásárolni. Remélem ízlett nekik, s nem csalódtak.Nagyon szimpatikus fiatalpárt ismertem meg bennük. Mi öregebbek gyakran kritizáljuk a fiatalokat, hogy nem elég önállóak. Hát ez őrájuk nem vonatkozik, vannak elképzeléseik a jövőjükkel kapcsolatban és tesznek is érte.




Sok érdekes emberrel találkoztam és beszélgettem a vásárban. Köztük két fiatal (20-s éveik elején járó) lánnyal. Kedvességükkel és kíváncsi érdeklődésükkel hamar levettek a lábamról. A textil táskáimon akadt meg a szemük… és mennyi dicséretet kaptam tőlük.(vásároltak is!) Aztán elmondták mi tetszett nekik ebben a vásárban és az is kiderült, hogy majdnem földijeim, Zalaegerszegiek voltak. Szépen kitárgyaltuk az Egerszegi piacot is… a függönyöket és még annyi minden másról is tudtunk beszélgetni.



Nekem a vásár pozitív élményeket adott. És még az Attila barátomtól vásárfiát is kaptam.



2014. március 31., hétfő

Indul a termelői piaci árusításom....

Ahogy  párom Imi mindig mondja Nekem:

- Ha felvetted a kolompot, akkor kolompolnod is kell!- 

Teljes erővel készülődöm az Őrségi termelői piacra. Elindult a szezon,március 22. szombattól árusítom ott a termékeimet.Már a harmadik évemet kezdem, de mindig izgatottan várom a szombati napot.








Egyrészt mindig van új termékem és várom a visszajelzéseket.Remélve, hogy pozitív lesz.
Most a kökény szörp és lekvár, mint gyógyítónövény várnak kipróbálásra.




Aztán egy régebbi mániám a fűszerolaj készítés is előjött nálam.Hajt már a kakukkfű és a borsfű is. Friss fűszernövényeket áztatok le két hétre, majd  formás üvegekbe szüröm át és szárított növényekkel díszitem!
Sajnos kevés rá a kereslet, és inkább konyhai dísznek vásárolják.
Nem értem miért, mikor én tényleg jó minőségű napraforgó és olívaolajat használok és sok fűszernövényt.

Karácsony óta izgat a házi bonbon készítése is.Olyan édesség készítése, ami természetes ízeket adja vissza.Sok-sok gyümölccsel, olajos magokkal...mint dió,mogyoró,mandula és kevés csoki.( ami jó minőségű, nem túlzottan édes.)
6 félével kísérletezem, már kezd kialakulni a jó összetételű bonbon.

Most már beköszöntött a tavasz,lehet ültetni a kertben és lehet kezdeni gyűjteni a gyógyítónövényeket is.... ibolyát, csalánt,kökényvirágot.........

...Így márt nem unatkozom., van tenni való bőven......

2013. július 3., szerda

Helyi termelői piac az Őrségi vásárban.

Idén már  33. alkalommal megrendezésre került az Őrségi Vásár.
Ez egy  kézműves kirakodó vásár, ahol  hűen jelenik meg az Őrség és az Őrség népének  hagyományos értékei.
Az idei évben először  színesítette a Vásárt , 
            az Őriszentpéteri Helyi Termelői Piac 
megannyi friss, egészséges, ínycsiklandó finomsággal.
Én is ezen a piacon árusítok, így szinte kötelességemnek éreztem a Vásári részvételt.
Sok kistermelő társaimmal képviseltük ezt a gondolatot:

Vedd a magyart, védd a hazait!
 



 
 


2012. augusztus 6., hétfő

Termelöi piaci élmények....

Utolsó bejegyzésem óta sok nap telt már el , ahogy minálunk mondják," azóta már sok víz folyt le a Zalán."

Sok minden történt a világban is és sok minden történt a szűkebb környezetemben is.
Nem zárkóztam be, hanem árusításra adtam a fejem.S mivel az árukat is magam készítem, így a nap 24 órája is kevés nekem, hogy mindennel jól végezzek el.
Jó kezdeményezésként indult tőlem 30 km-re Őriszentpéteren egy termelői piac Július elején.
Jó lehetőség a helyi kistermelőknek és jó élmény az Őrségbe látogató turistáknak, nyaralóknak.
Minden szombaton délelőttönként él ez a piac.


5 hétvégi árusítás után sem bánom, hogy belevágtam.A tapasztalatok nagyon jók, kedvesek a piacra járó emberek nem rohannak beszélgetnek és érdeklődőek.
Tudják, hogy itt nem gagyát, zoknit,műanyag edényeket árusítanak, hanem saját kertben termelt árukat vagy egyedi,kézzel készített termékeket.
A helyiek már kezdenek rendszeresen jönni és sok jó szót kapok tőlük,hogy ízlett és finom volt amit készítettem.

Én is finom lekvárokat, saját termésű mogyoróból és dióból készített grillázst, és mindig frissen sütött házias foszlós kalácsot viszek ki.a vevőimnek azt szoktam mondani ami az édes élethez kell, de mértékkel és természetesen.A régi hagyományokat követve, de kevés cukorral és mesterséges adalékok nélkül kínálom.


A másik asztalomon , szívemnek-lelkemnek igazán kedves finom textilből készített dolgaimat árulom.
Tetszetős szép darabok ezek és a funkcionalitásra is figyelek,Táskák, párnák, szütyők és tarsolyok mellett, van túra és kerékpáros kendőm is.
No és az aprobb textil figurák napocska, cicák, egerek,tünde párnácska  a GYEREKEKNEK.
Mert nem is kell nagyobb elismerés mint a gyerekek csodálkozó tágra nyílt tekintete.


Egy a sok kedves történeteimből:

Család két gyerekkel megállt a textiles asztalomnál, a nagyobbik kislány kb 4-5 éves.

- Anya, anya nézd.....( anyja mondja- nem vásárolunk van már annyi csecsebecséd.)
- de anya nézd ezt a párnácskát van rajta zseb és benne egérke.
( Ekkor léptem oda, mondva a kislánynak)
-tudod milyen párna ez? Tünde párna, mert a tündérkék figyelnek és segítenek minket.
Ha ügyes vagy és szót fogadó és jót teszel, cserébe a tündérkék ebbe a zsebbe hoznak neked ajándékot,játékot, színes ceruzát, csokit....
- az anyuka mondja - akkor kislányom nálad mindig üres lesz az a zseb.
- de anya, nem is vagyok rossz, na anya...
 (És azok a könyörgő tágra nyílt gyerek szemek)
- ezentúl majd elrakod a játékaidat igaz- mondom a kislánynak, 
- az anyjának pedig  mondom,- olcsóbb árért odaadom.

Így ennek a történetnek is jó a vége, a kislány boldogan szorongatva a kispárnát távozik, nekünk felnőtteknek pedig mosoly ül ki az arcunkra.
(Néhány perc boldogság a jutalmam a varrás fáradalmaiért, mert NEM minden a pénz!)