Egy kis falu, a Zala folyó völgyében.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balaton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balaton. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 11., hétfő

Kerékpáros turautjaink, mert bírjuk még a gyűrődést…..Badacsony!



Amit egy évben sem lehet kihagynunk az a Balaton környéke. A Balaton teljes-körbe bringázását már nem vállaljuk be. De több kisebb szakaszban még izgalmasabb is. Hiszen így bőven van időnk megállni és megcsodálni egy-egy szép tájrészt, kilátást vagy épületet.
Jó és könnyebb szakasz, a Badacsonyi kiskör, ami 36 km.


Szigligetre lementünk autóval, a kerékpártartó jó találmány, így könnyen fel és lepakoltuk a biciklinket. 


A vár alól indultunk el a kerékpárúton, mindjárt az elején, egy hosszú lejtős rész. Utána egyenes úton Badacsonytördemicre. Itt elhagytuk a kerékpárutat és közúton tekerve haladtunk a Balaton-felvidéki tanúhegyek között. Gulács, Szent György hegy, Csobánc és Badacsony.


Különleges panorámában gyönyörködhettünk. A tanúhegyek és medencék váltakozó domborzatában, a dombokra felkúszó szőlők, pincék hangulatában, a virágzó mezők látványában. 


Nemesgulács után jobbra Káptalantóti irányában haladtunk, majd elhagyva a „híres” piacot befordultunk Salföld felé. Itt egy kis emelkedővel kell számolni.
Salföldet a Pálos kolostorrom és a nemzeti park gondozásában lévő major miatt érdemes meglátogatni. A  majorban hazánk őshonos állatvilágával és a lovaskultúránkkal ismerkedtünk.




Salföldet elhagyva hosszú lejtőn gurultunk le Ábrahámhegyre. Itt újra rátértünk a Balaton körüli kerékpárútra. Már látszottak Badacsony bazaltsziklái. Néhány kilométer után a Badacsonyi mólónál megpihentünk. 



Most idén , nem mentünk fel a borútra , a parton haladva tértünk vissza Tördemicre.(de aki először jár itt, annak feltétlen ajánlom a Borútat, a csodálatos panoráma , a finom borok és rétesek miatt.)
Szigligeti elágazónál letértünk, és egy kis kört téve elhaladtunk az Eszterházy pince mellett.
Újra rácsodálkoztunk a Balaton kékes-zöld vízére.


Majd visszaérve a várhegyre, a magasból végigtekintettük a kerékpárral bejárt tájat.

2012. május 7., hétfő

Április végi, május elejei élményeim…..


Nagyon szaladnak a napok és Én igen elhanyagoltam a bloggomba a bejegyzések írását. Nem azért, mert nem volt miről írni, sőt halmozottan jöttek az élmények és alkalmak.

Kezdve egy 33. évi házassági évfordulóval, ez bizony az enyém. Párommal mindig fontosnak éreztük ennek az évfordulónak megünneplését. Minden évben ilyenkor április végén elmentünk az ország valamelyik szép vidékére nyaralni vagy kirándulni.

Az idén a napját egy kirándulással töltöttük a Balaton felvidéken. Az időjárás is erre kedvezett meleg szép napos idő volt. Reggel korán elindultunk a tőlünk kb. 80 km távolságra lévő Káptalantóti Liliomkert termelői piacra. Sok fórumon olvastam erről a piacról és a hangulatáról. És nem csalódtam, sok szép dolgot láttam sok fényképet készítettem. Ez a piac megérdemel egy külön bejegyzést.

A piacról utunk a Csobánc hegyhez vezetett, a környező hegyeket, mint Badacsony, Szent György hegy, Raposka, Keszthelyi hegység már bejártuk. Csobánc az évek során kimaradott. Nagy kár mert a hegy tetejéről  nyíló panoráma élménye egy életre szól.




Gyulakeszinél a hegy lábánál lévő hangulatos parkolóba letéve az autót,  a zöld jelzésen eleinte aszfaltozott majd kissé vízmosásos földúton és kavicsos úton mentünk fel a tetőre. Az út első szakaszán a bódító tavaszi virágok illata, és a sütkérező állatok látványa minduntalan megállásra késztetett.



 A második szakasz már erősen emelkedős, igénybe vette a szívet és tüdőt. De megérte felmászni, mert a Csobánc csupasz lapos tetejére érve tapasztaltuk, hogy erről a hegyről a legszebb a kilátás, mint a Balatonra, mint az öreg Bakony vonulatára. Maga a várrom is impozáns látvány nyújt, örömmel láttuk, hogy felújítás alatt áll.


 Szerencsére meleg miatt nem zavart a Balaton felöl fújó szél, mert itt aztán erősen lehetett érezni. Nyáron folyamatosan siklóernyősök parádéznak a hegyoldalban felszálló légáramlatokban. Tiszta időben dél felé a légvonalban 100 km-re lévő pécsi torony is látható. de ez nekünk nem sikerült, mert azért kis párásság volt a levegőbe. A közelebbi hegyek, mint Sümeg jól kivehető volt.






Lefelé sem volt könnyebb az utunk, mert a meredek szakaszon a kavicsos réteg nagyon csúszott, nem is értem miért szórják fel az ösvényt vele. Ott jobban lehetett haladni ahol fadeszkákat raktak le és földes volt az út.


Csobáncról már jól benn haladva a délutánba Tapolcára mentünk. Szeretjük ennek a városnak a hangulatát. Felújított és vidám színekben pompázó virágos házak sora és a Malomtó környéke, a tó vizében fickándozó halak játéka, mind megannyi szép élmény. 


A tér hangulatát az ott zajló Tavaszi fesztivál még külön emelte. Itt egy presszós teraszon kényelmes fotelban megpihentünk.
Ezt a kellemes napot megkoronázta egy finom fagylaltkehely elfogyasztása.




Hazaérve még várt a gyertyafényes vacsora.
Remélem jövőre is ilyen kitűnő élményekben lesz részem az évfordulós napunkon.

(A szép képeket párom Imre készítette, őt érdemli a dicséret.)





2011. április 26., kedd

Húsvéti tojás kereső túra a keszthelyi hegységben.


Kihasználva a Húsvéti ünnepek napjain a kellemes kora nyárias időjárást és azt a tényt, hogy már nem a keresztgyerekeket kell meglátogatni, a szokásostól eltérő programot találtam ki. S ez évben nem sütés –főzéssel és rokonlátogatással ünnepeltünk.(Ami azért kellemes élmény, csak hosszú évek alatt bizony megkopott és fárasztóvá váló ünneplés lett.) Régóta szerettem volna kirándulással, túrázással tölteni az ünnepet. Így vasárnapra Húsvéti tojás kereső túrázást terveztem a keszthelyi hegységben. Az északi Balaton és a környező hegyek remek kiránduló helyekkel csábítanak.
Férjem, párom, 32 éve életem társa Imre is nagy kedvvel készülődött. Autóval elmentünk az ALSÓ GYENESDIÁSON található Nagymező kirándulóhelyre, itt leparkoltunk. 


A túracipőt felvéve nekivágtunk a Kerek-hegy legmagasabb pontján emelkedő háromszintes Festetics György kilátóhoz vezető Kék Háromszög turistajelzésű ösvénynek. Meredek oldalon, de hűs árnyékot adó virágzó fák között jutottunk fel a csúcsra. Kissé kifáradva levegő után kapkodva, bizony észrevettem a télen felszedett kilókat.


A kilátóból a látvány leírhatatlan még így is, hogy a levegő párás volt . A Balaton és a környező hegyek teljes szépségükben tárultak fel.

 


Kilátótoronyból gyönyörű körpanoráma nyílt a Keszthelyi-öböltől a hullámos felszínű kisebb-nagyobb völgyek szabdalta hegyhátakig.


Lefelé a magaslatról egy másik ösvényt választottunk. Kissé izgultam, hogy lecsússzom, mert nemcsak meredek volt, hanem nagyon köves is ez az ösvény. Szerencsére a fák kiálló gyökérzetébe meg lehetett kapaszkodni, és nagyobb baj nélkül leértünk.
Innen a Nagymezőről vezet fel út a Berzsenyi kilátóhoz is. ami még magasabban és szebb kilátással hívogat. 2002-ben újították fel és a környék egyik legjobb kilátóhelye. A kilátóból tiszta időben szinte a fél Dunántúl látszik: a Keszthelyi-öböl, nyugatra a Zalai-dombság, a nagykanizsai és zalaegerszegi adótornyokkal, az észak-nyugatra a távolban magasodó hegyek már az Alpok lábai. A délre hullámzó Somogyi-dombságon túl a Mecsekig is el lehet látni, a Zengőtől a Tubesig jól kivehetők a vonulatok, és a pécsi torony is észrevehető. De úgy döntöttünk a Berzsenyi kilátót majd egy következő alkalommal fedezzük fel.

Elindultunk a betervezett másik kirándulóhely felé a SZIGLIGETI VÁRHOZ. Bár gyakran megfordulunk a Balaton északi partján, ez a rész mindig kimaradt. Húsvét táján tartott Várnyitó rendezvények is vonzottak. Útközben még néhány percre megálltunk a Balatongyöröki Szép-kilátónál, gyönyörködve a Balaton panorámájában.


 
 Amint bekanyarodtunk Szigliget felé leparkoltunk az autóval. Gyalogosan jó nagy meredélyen át értük el a vár bejáratát. A tapolcai medence délnyugati részén, régen a Balaton szigetét képező 230 m magas vulkanikus hegy tetején álltunk, az észak-déli irányú, szabálytalan alaprajzú szigligeti vár maradványai között.
A látványról beszéljenek a fotók.




 
 


 A vár bevétele és meghódítása után, pihenésképpen megnéztük a színpadon zajló ünnepi műsort. Néptáncosok roptak pergő ritmusra, és reneszánsz duda zenét hallgattunk nagy élvezettel.
Lefelé haladva kellőképpen megéhezve a vár aljában lévő csárdában megebédeltünk, olyan késői ebéd gyanánt.
Hazafelé Várvölgyön át kerültük meg a Keszthelyi hegységet, másik oldalán a kőfejtők mellett elhaladva.

Húsvéti tojást kereső túránkról kellemesen elfáradva élményekkel telve érkeztünk haza.
Még várt az előkészület, hogy illően tudjam fogadni a másnapi húsvéthétfői locsolókat.