Élményeim a Zalai Erdőtáj kerékpárúton I.

A Dél-Zalai vidék dombhátakra felkapaszkodó és völgyekbe lefutó, szeszélyesen kanyargó békés utjai minden kerékpáros számára feledhetetlen élményt nyújtanak.

E táblától indul a Dél-Zalai Erdőtáj kerékpározás céljára irányjelző és ismertető táblákkal kijelölt útja, mely Letenye és Lenti között 90 km hosszúságban kanyarog kis forgalmú és erdei utakon. Ebből mi egy kb. 35 km-s szakasz jelöltünk ki, Lentiből kiindulva és ugyanide érkezve. Lenti-Máhomfa-Kerkateskánd-Szécsisziget-Lovászi-Lendvadedes-Gosztola-Lentihegy-Lenti.

Kinéztünk egy szeptemberi szerdai napot, amikor kellemes 20-25 C meleg és viszonylag szélcsendes az idő.

Lenti városig lementünk autóval, kerestünk egy árnyékos parkolót, ahol nekiálltunk kipakolni a kerékpárokat. Megállt mögöttünk egy autó, s vezetője németül kérdezett valamit a parkolásról. Gyér német nyelvtudásommal igyekeztem megmagyarázni, hogy lehet itt parkolni és nincs jegyautomata, nem fizetős. Kicsit értetlenül néztek rám, majd a vezető mellett ülő hölgy megszólalt magyarul. Mellénk akarnak állni és csukjuk be az oldalajtókat. Meglepődve szóltam most már én is magyarul, hogy rögtön. Amint beálltak a kocsi vezetője odalépett hozzánk és elnézést kért. Ugyanis amint meglátott bennünket kerékpáros öltözékben, mindjárt német turistáknak gondolt minket. Hát mi éppenséggel magyarok vagyunk és szerintünk egyre több honfitársunk kirándul így kerékpárosan.

Így indultunk neki nevetgélve „németesen” a kijelölt kerékpárútnak, a Kerka menti és Hetési vidék felfedezésének.4 km után Máhomfánál két út közül kellett választanunk.

Egyik a közutat követte, a másik a falu mellékutcáján át Kerkateskánd felé vitt. Akkor indulás a falun át, itt több helyen is látva a kihelyezett útbaigazító táblákat. Az utcácska vége lejtősen ereszkedett, nekiengedtem a biciklit és egyszer csak hoppá elfogyott az út. Pontosabban befutott egy cigánytelep házai közé. A „familia” tagjai kinn ücsörögtek az udvaron és nevetve nézték, ahogy begurultunk közéjük. A gyerekek mindjárt körbe ricsajoztak, kiabálva magyarázták,hogy

- Nem erre, hanem amarra menjenek. Vissza 100 métert és irány a kukoricatábla.

- Illendően megköszöntem az útbaigazítást, (gondolván már megszokták a kerekező turisták látványát) szép napot kívánva, gyorsan visszafelé vettük az irányt.

Hát már az elején eltévedni! Ez kész katasztrófa!

És akkor jutott eszembe nem ittuk meg az útindító, s útra ráhangoló csodaszerünket, az UNICUMOT.

A kukoricatáblánál STOP! Unicumot elő!

Utunkat mezei úton folytattuk. Jó kis zötykölődés 2 kilométeren, majd elértünk Kerkateskándot. Néhány ház után fűzfákkal övezett horgásztó csalogatott megállásra. Az egyik fán nagy tábla –Magánterület felirattal. Ez minket nem riasztott el és tettünk egy kis sétát a tó körül.

. Pihenés után elindulva, egy kis emelkedőn túljutva a falu közepén hangulatos hagyományos fa harangláb fogadott minket, s szép virágos udvarok, artézi kút az utcaszélén. Olyan igazi falusias légkör, köszöngető emberek, falusi kocsma.

A kocsmát nem lehet kihagyni, kell egy kis beszélgetés, egy-egy pohár barna sör mellett.

Megtudjuk ki a tó gazdája,..

merre legelnek az állatok,…

mikor jön a kenyeres kocsi,…

milyen az élet a faluban,…

milyen a kocsma forgalma,…

na és merre kell tovább menni Szécsisziget felé.

Kerkateskándot azonnal megszerettük az egyszerűsége lenyűgözött.