Egy kis falu, a Zala folyó völgyében.

2011. december 16., péntek

Jubilálok….


Napra pontosan egy éve van annak, hogy világmegváltó ötletem támadt 
- blogot fogok írni. 

Az indíttatás az volt, hogy tudassam a világgal nemcsak a nagyvárosokban lehet boldog és kiegyensúlyozott az ember. Sőt, ha jól belegondolok akkor Én ott igazán nem is lehettem .
A vidéki élet, a kis falvak hangulata, a közeli természet, a jó és mindig friss levegő, az akácvirágzás illata, a köszöngető és beszélgető emberek, a közös ünneplések, mennyivel más, mint a lakótelep zajos és „piszkos világa.”
Szerencsés voltam, mert párommal jókor ráérezve a lehetőségekre 10 évvel ezelőtt sikerült kiszabadulni a városi létformából. Ezután minden energiámat a természetjárásra és az állatok szeretetére fordíthattam. A dombtetőn álló házamból messze ellátva megérintett a szabadság szárnyaló érzete.


Így lett az induló blog címe:

-          Falusi élet kutyákkal.
Az első próbálkozgatások után, megízlelve az írogatás örömét, még két másik blog vezetésébe is belefogtam. Itt falun élve jöttem rá mennyire fontosak a régi hagyományok ápolása.

-          Göcsej tájegység ízei - blogban, a környékünkön még meglévő erdők-mezők és szőlők-gyümölcsösök adta termények és a növények hagyományos feldolgozását mutatom be.

-          Szerelmem a tibeti spániel kutyafajta – blogban az állatok tiszteletére és szeretetére hívnám fel a figyelmet a saját példámon keresztül.
A közlendőimen túl egy olyan szándék is vezetett, hogy szellemi frissességemet tápláljam, hasznosítsam a fejemben keringő gondolatokat.(A sors úgy hozta, hogy sokat vagyok egyedül.)

Az első bejegyzésekkor még nem gondoltam arra, hogy a legnagyobb jutalmam az lesz, találkozom a hálózatban hozzám hasonlóan gondolkodó és számomra érdekes blog írókkal.
Hamar rájöttem felesleges sok blogra csatlakozni, az ember képtelen mindent és mindenkit olvasni. A bőség zavarában félő, hogy elveszek. Jó egy tucat hely még ésszerűen kezelhető. Nem vágytam rá, hogy a hozzám csatlakozok száma egyre nagyobb mértékben megnövekedjen. Számomra az a fontos, akiket én választottam ők is érdemesnek lássanak arra, hogy véleményükkel, gondolataikkal megkeressenek.

S akkor itt jöjjön az én - egy tucat - kedvenc blogjaim, egymás után. (Nem valami kijelölt sorrendiségben, itt csak első helyezettek vannak.)

Terike – Szánterblogja. Kreatív kalácsok és gyönyörű állatok. -
Egyszerűen imádom, ahogy alakulnak formálódnak Terike keze alatt a kenyércsodák. Állatszeretete pedig számomra követendő,  s ahogyan elmeséli  a megélt történéseket tiszta érző lélekkel.


Mj – MJ blogja –
A természet él az ő képein! Soha nem gondoltam, hogy a tó vize és partja ennyi izgalmas élményt tud nyújtani. A leirt kalandjait nem lehet megunni.Hozzám hasonlóan, természetjáró  .és szerető ember blogja.


Mézeskalács – Mézeskalácskonyha –
Szeretem a finom süteményeit, a pontos és részletes ételkészítési leírásait. Nagyon tetszik, hogy a sütés-főzés mellett egy-egy kedves történetet is felelevenít.


Annaliz – jrnpltrk –
 E blogban olvashatok az élet apró csodáiról, a gyerekek vidám kacajáról, a természet ihlette alkotásokról. Életképekről és az emberi összetartozásról.


 
Holdgyöngy – Álmaink - Házunk –
E blog írójában mintha magamat látnám, annyi közös érdeklődés van. A falusi élet és a családi ház utáni vágy. A természet szeretette és az olvasás, olvasás, harmadszor is az olvasás. Aztán a bolhapiaci kalandok és a régi tárgyak tisztelete nálam is fontos.


Tündérlátta – Hazai tájakon – közösségi blog –
E blog azért is nagyon izgalmas, mert mi csatlakozok, közösen írogatjuk. Saját élményeink alapján bemutatva hazánk szép és izgalmas tájait, városait, különleges építményeit. Nagyon jó ötlet, ajánlom mindenkinek.


M- Az élet szép, és még szebb lesz –
Hűha! Itt aztán látni különös párosítású képeket. Nagyon tetszik a fotók hangulata, de különösen a színek világa. Az ízlésesen párosított színek, rejtélyes formák és lágy hangulatok kavalkádja magával ragadó.


BoVa – BoVa falkája –
Szeretem olvasni e székelyföldi fiatal lány kedves, vidám sorait, mely az állatok szeretetéről szól. Szép példa az ő és kutyája kapcsolata, bizonyítva az együttélés milyen jól megoldható.


annamarie – Őrségi parasztházunk –
Képek, hangulatok az Őrségből. Közel van Göcsejhez és én gyakran járok az őrségi rendezvényekre. Tiszteletem és csodálatom e fiatalpárnak, akik mertek váltani és e távoli, határszéli kistelepülésen élik mindennapjaikat.


Marta –Páfrányok érintése –
Hangulatok, érzések, érintések, álmok, fények, utak,...és mindennapok,egyszerűség,természet,páfrányok és árnyak....,  ugye izgalmasan hangzik.


Péter bácsi – Péterbácsi blogja –
Kezeiből kikerülő alkotások szinte élnek, azok a csodálatos faragások, betétes ajtók, szívesen elnézegetem. S e blogban végre találkozom a magyarság érzettel, a hagyományaink tiszteletével. tiszta érzelmek, tiszta gondolatok.


Vicuska - Legjobb receptjeim -avagy az étkezés összetartja a családot. - 
Itt találhattam érdekes ételeket, akár az indiai csirke vagy a görög muszaka, vagy egy grúz étel a klasszikus imereti hacsapuri sajttal. Tiszta Nemzetközi kavalkád. Izgalmas élmény tallózni e blogban.

 

7 megjegyzés:

  1. Gratulálok, tényleg sok közös van bennünk. Annak idején engem is a magányosan, beszéd nélkül töltött órák vittek el blogíráshoz, hogy ne felejtsem el kifejezni magam. Huh, ezt kicsit jó magyarul írtam le.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Igazán gratulálok! Mióta én látogatlak, mindig nagy örömmel jöttem és soha nem mentem csalódottan. Remélem még sok-sok éven át jöhetek.
    Nagyon szépen köszönöm a szép dicsérő szavakat! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, amiért megemlítettél...én is szívesen vagyok nálad.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon megtiszteltél én is mindig kíváncsian járok ide egy kis emberséget olvasni.

    VálaszTörlés
  6. Én is köszönöm...gyerekkorom óta szerettem volna naplót írni...vagy legalábbis "kiirni"magamból azt ami bennem van...lehet hogy sok rokonlelket találtam ezáltal,és nagyon örvendek neki...Imádok mindent ami EMBERI!...a jó értelmében....azokat akiknek nincs érzelmi világuk..hmm..nem is tudom miért vannak...!Talán mi kiválogatottak vagyunk?..vagy csak egyszerü ,emberi lények..akiknek van valami más is ot a szivük helyén...és ez az ÉRZELEM!..Békés Boldog Karácsonyt kivánok!

    VálaszTörlés