Öregszem…..

Egyre nehezebb felmenni a lépcsőn, vagy megemelni deréksajgás nélkül egy csomagot. A fazekak, lábosaim is egyre nehezebbek, már két kézzel kell megfognom, hogy ne essen le.

Egyre jobban zavar itthon a háttérzaj. Nem kapcsolom be a tévét, maximum zene szól nagy ritkán. Az is egyre langyosabb, líraibb. A csendet megszerettem.

Egyre gyakrabban megbotlok, megütöm magamat, leverek tárgyakat.

Egyre gyakrabbak az olyan esetek, hogy …. Ott felejtettem…, Nem vettem…meg, pedig tulajdonképpen azért indultam el. Hová tettem le a lakáskulcsomat? És a szemüvegemet? Hogy is hívják őt?... Pedig itt van a nyelvem hegyén……Miért is jöttem a kamrába?

Hát ez van…

„Az idő múlása nem kíméli a látást és a hallást . A botlások arra figyelmeztetnek, a látásunk nem a régi,  ideje szemészhez menni. A hallás gyöngül, és lassanként elvesznek a magas hangok, ezért nem azt hallja az agy, amit az illetőnek mondtak.

Már az agy sem a régi... Sejtjeinek fogyása már negyvenéves kor körül elkezdődik, de korántsem törvényszerű, hogy ennek a következménye szenilitás, öregkori elbutulás legyen. Azért a korral a rövid távú emlékezet biztosan gyengül.

Maradjunk tehát abban, hogy középkorunktól fogva szellemi és fizikai összteljesítményünk lassan és fokozatosan csökken.”

Hát ez van…

Kedves Idősödő társaim! Tessék tanulni, társalogni, sokat olvasni, írni, mosolyogni, mindenkor és mindenütt örömteli dolgokra lelni! (Mert tényleg vannak.)

És ha megváltoztatni nem is tudjuk, legalább ne féljünk az öregedéstől! 

Mindnyájunkra igaz: minden nappal öregszünk. 

De higgyük el: egyszerre veszítünk és nyerünk is vele.