Egy kis falu, a Zala folyó völgyében.

2012. március 2., péntek

Régi, antik tárgyaim története…..a varrógépállvány.


Hűvös, esős tél végi napokon, amikor szobafogságra ítéltettünk, kell valami elfoglaltság.
Erika Style blogjában http://erikastilus.blogspot.com
nagyon szép és formás táskákat láttam, kedvet kaptam táskavarrásra. Akkor elő a varrógéppel.
A varrógép és a varrás eszembe juttatta, hogy néhány évvel ezelőtt mennyire meg voltam bolondulva egy antik Singer varrógép állványért. 


Piacokon, hirdetésekben és ócskásoknál keresgéltem, amíg egy barátom említette, hogy a szülei pajtájában látott egyet. Azonnal lecsaptam rá. Kiderült ez az állványos varrógép még a nagyszülőké volt. Visszaszámolva akkor a gép születése a múlt századfordulóra esik, közel 120 éves. Nem kevés idő.


Azért már rozogább állapotban volt, szükséges volt felújításra. A varrógép része lekerült róla és az állvány szép csillogó bronzos színt kapott. Azt kellett még kitalálni mire használjuk és hova kerüljön. Mindenképp azt szerettem volna, ha a nappali szoba díszévé válik. 
A tetejére falap került és a munkás évek után, most a szórakozást szolgálja. TV, DVD lejátszó, számítógép tartó állványnak nagyszerűen bevált.


A Gépi varrás és a Singer varrógép történetének kezdetéről érdekes írást találtam a
http://www.varrohaz.hu            webhelyen.

”Minden házi- és gyári munkát megkönnyítő találmányok legmeglepőbbike a varrógép volt, mely zseniálisan ötvöz többféle technikai megoldást a kézi munka megkönnyítése érdekében.

1843-ban Thomas Hood publikálta a híres "Song of the Shirt" dalt, amit a varrásból élő osztály siralmainak szentelt és adott elő. Az érdekes tény az, hogy ugyanebben az időben, Amerikában a varrógép használható szintre tökéletesedett, megszabadítva ezáltal a kemény munka rabságában élő munkásokat. Ezeknek a körülményeknek és a nagy érdeklődés ellenére a varrógép nem nyerte el azonnal a nők tetszését. Komoly előítéletek voltak a gépek ellen, mely szerint a gépek nem helyettesíthetik a nők kézprecizitását, tisztaságát és biztonságát. A századok tapasztalatát, amit tűkkel a kezükben szereztek, nehéz volt meggyőzni, ami aztán rányomta a bélyegét mindenre, amit nem kézzel készítettek. Az egyetlen változás, amit elértek, hogy az addig csont vagy fa tűk helyett acél tűket kezdtek alkalmazni.”


8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. És még jó stabil, és jó nehéz, ebben még benne van az anyag....

      Törlés
  2. Nagyon szép lett! Jó a színe. Nekünk is van, és ráadásul kettő részes. Azaz kettő varrógép van egymásra rakva. Majd lefotózom, megmutatom!

    VálaszTörlés
  3. "Nők nélkül élni nem lehet, és nem is érdemes!"
    Boldog Nőnapot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos, és mily igaz.Kiegészítjük a Férfiak érzelmi és értelmi oldalát.

      Törlés